A pszichológusok munkájával kapcsolatban sokféle kérdésünk és bizonytalanságunk merülhet fel, amelyek esetleg megakadályozhatják, hogy szakemberhez forduljunk. Vajon tényleg köztünk maradnak a titkok? A pszichológus is megosztja velem a nehézségeit? Oszlassuk el a tévhiteket!

A klasszikus értelemben vett pszichológia nem tekint vissza hosszú távú múltra, a tudományterület hivatalos kezdete 1975-re tehető. Friss szakmaként nem csoda, ha a sajátosságai, szabályai és működése még nem eresztett mély gyökeret a köztudatban. A rengeteg káros vélekedés és szégyen sok embert visszatart a segítségkéréstől, ezért fontos, hogy ezekről a hiedelmekről szó essen és eloszlassuk a téves vélekedéseket. Most nézzünk meg ezek közül ötöt, amelyek gyakran felmerülnek, ha a pszichológusokról vagy a terápiára járásról esik szó!

1.     „Aki pszichológushoz jár, az bolond”

A segítséget kérők megbélyegzése nem újkeletű dolog, de a pszichológushoz járással kapcsolatban kiemelten megjelenik az az elképzelés, hogy csak azok teszik meg ezt a lépést, akiknek nagyon súlyos problémáik vannak. A valóságban azonban sokan úgy járnak pszichológushoz, hogy a mindennapjaikat nem akadályozza komolyan az adott probléma, de úgy érzik, hogy hatékonyabban és kitartóbban tudnak változtatni, ha ebben egy hozzáértő, külső személy is támogatja őket.

Fontos azt is kiemelni, hogy bizonyos problémák megoldása hosszabb terápia, klinikai szakpszichológus és pszichiáter, illetve gyógyszeres kiegészítő kezelés mellett a legeredményesebb. Ha valaki igénybe veszi ezeket a lehetőségeket, nem bolond, hanem egy olyan személy, aki bátran és kitartóan küzd a javulásért.

2.     „Tanácsadásra tanácsért megyek”

A tanácsadás és a terápia fogalma gyakran keveredik a fejekben, pedig a kétféle munkafolyamat között jelentős különbség van. A tanácsadás a jelenre fókuszáló, megoldásorientált és rövidebb, míg a terápia a múltban szenvedett sérülések jelenre való hatására koncentrál és ezeket a tapasztalatokat igyekszik korrigálni. Utóbbi esetében általában hosszabb folyamatról van szó.

A két forma közös jellemzője, hogy egyik során sem fogunk direkt tanácsokat kapni a szakembertől. A pszichológus abban tud segíteni, hogy a közös gondolkodás végére megtaláljuk magunkban a saját válaszainkat. A folyamatot úgy érdemes elképzelni, mintha egy tükörrel szemben ülnénk, amely a különböző kérdésekkel és visszajelzésekkel meg tudja mutatni azt az oldalunkat, amire eddig egyáltalán nem, vagy csak kevéssé láttunk rá. Lehetőségünk van végig gondolni a szempontokat, lehetőségeket, miközben egy ítélkezésmentes és objektív közegben beszélhetünk a problémáinkról és a megoldásokról.

3.     „Félek, hogy ha elmondanám a nehézségeimet, akkor az nem maradna köztünk”

A pszichológusoknak titoktartási kötelezettsége van, amely azt jelenti, hogy a szakember tudomására jutott személyes és pszichológiai információk nem kerülhetnek kiadásra egy harmadik fél számára. A titoktartási kötelezettséget felülírja a jelentési kötelezettség, ha az adatok kiadását a törvény előírja vagy mások biztonsága szükségessé teszi. A gyakorlatban ez a helyzet öngyilkossági veszély, a környezet súlyos veszélyeztetése vagy bántalmazás esetén merül fel. A titoktartási kötelezettségakkor is feloldóhat, ha kliensként mi magunk kérjük erre a pszichológust (például bírósági eljárás esetén).

Fontos kivételt képez még a szupervízión való esetmegbeszélés, amelyre a pszichológusnak engedélyt kell kérnie a klienstől és biztosítania kell, hogy a kliens beazonosíthatatlan marad (például anonimizálás által).

„Ha elmentem egy szakemberhez, aki nem tetszett, akkor már nem is érdemes terápiára járnom.”

A pszichológusok a személyiségükkel dolgoznak, ráadásul rengeteg különböző módszer és megközelítés létezik a pszichológián belül, így természetesen könnyen előfordulhat, hogy nem illünk össze az elsőként választott szakemberrel.

Ha azt érezzük, hogy nem tudunk hatékonyan együtt dolgozni, illetve máshogy lenne szükségünk a segítségnyújtásra, akkor ezt mindenképpen jelezzük a pszichológusunk felé. Ha pár alkalom után sem találjuk meg a közös hangot, akkor dönthetünk a befejezés mellett. Ilyen esetben fontos, hogy ne álljunk meg, hanem keressünk másik szakembert, aki jobban illeszkedik hozzánk és a problémához.

Sok esetben az is előfordul, hogy a hozott nehézség meghaladja a választott szakember kompetencia szintjét, esetleg elakadt a folyamat. Ilyenkor a pszichológusok jellemzően keresnek egy megfelelőbb segítséget és tovább irányítanak. Ezt a mi érdekünkben teszik, ezáltal biztosítják, hogy megkapjuk azt a szakértelmet és támogatást, amire szükségünk van!

„Ha én megosztom a problémáimat, akkor a pszichológus is elmondhatja nekem a gondjait.”

Fontos, hogy ne keverjük össze a pszichológussal való kapcsolatunkat és a barátságot. A terápián vagy tanácsadáson töltött idő a miénk, amiben nincs helyük a pszichológus problémáinak.

A pszichológus feladata, hogy kérdésekkel, visszajelzésekkel, összefoglalásokkal vagy épp az ellentmondások kiemelésével mutassa meg önmagunk olyan oldalait, amire egyedül vagy egy baráti beszélgetés során nem láthatnánk rá.

Ne felejtsük el, hogy a pszichológusi munkát pont a különleges keretek és eszközök teszik hatékonnyá, így nem érdemes azt keresnünk ebben, amit egy baráti vagy családi kapcsolatban megtalálhatunk.