Globe Medical Center a FoglaljOrvost-on!

3 évvel ezelőtt fogalmaztuk meg magunknak először, hogy milyen jó lenne egy saját rendelőt csinálni, egy olyan helyet, ahova mindenki örömmel jön, ahol az esetleges betegségeket gyorsan és hatékonyan kezelik.

A magán egészségügyi szolgáltatások nagy része a fenti indokok miatt jött létre, mégis úgy éreztük, hogy azzal a rengeteg tapasztalattal/tudással, amivel orvosaink és munkatársaink rendelkeznek, nekünk is el kell indítani a saját rendelőnket.

Az álmokat hosszas tervezés után tettek követték, 2020 elején megnyitottuk a Globe Medical Center-t, a nyitás azonban nem tartott/tarthatott sokáig tekintettel a vírushelyzetre.

A lendületünket és a kedvünket ez sem befolyásolta, mert biztosak voltunk/vagyunk abban, hogy rendelőnket leendő és meglévő páciensek gyorsan megkedvelik, illetve megkedvelték, legyen szó bármilyen betegségről, nyugodtan fordulnak/fordulhatnak hozzánk.

Rendelőnkben az alábbi szakterületek képviselik magukat:

Urológia:

Dr. Pajor László Orvosigazgató egyben a Globe Medical Center szakmai vezetője, korábban a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának tanszékvezetője, több mint 350 tudományos közlemény szerzője magyar illetve idegen nyelven.

Bőrgyógyászat:

Dr. Kaszás Annamária, bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos mindenféle bőrbetegségre (anyajegyszűrés, krónikus bőrbetegségek, szemölcs, stb.) ad hagyományos, illetve lézeres kezeléses választ.

Szülészet-nőgyógyászat:

Dr. Balázs Boglárka Hajnalka, szakterülete a nőgyógyászati onkológia.

Dr. Magyar Zoltán, főleg általános nőgyógyászati problémákkal foglalkozik (szűrővizsgálatok, menopauza, miómák diagnosztizálása, menstruációs zavarok).

Kardiológia:

Dr. Kósa Éva kardiológus szakorvos szakterülete a magas vérnyomás, ritmuszavarok, ischaemiás szívbetegség kivizsgálása és kezelése.

Dr. Mikle Róbert kardiológus szakorvos szakterülete a képalkotás és az ezzel kapcsolatos minél pontosabb diagnosztika, valamint a szív és érrendszeri betegségek megelőzése, az egészséges életmód támogatása, illetve az ehhez kötődő tanácsadás.

Belgyógyászat, gasztroenterológia:

Dr. Lieber Rita belgyógyász/gasztroenterológus szakorvos fő szakterülete a  refluxbetegség,  a gyomor-és nyombélbetegség, a Helicobacter pylori kezelése, a gyulladásos,  illetve funkcionális bélbetegségek, a máj, hasnyálmirigy betegségek,  nyelőcső, gyomor, vastagbél probléma kezelése.

Sebészet:

Dr. Radnai Zoltán sebész, érsebész szakorvos, fő szakterülete az emésztőrendszer sebészeti és endoszkópos diagnosztikája.

Ortopédia:

Dr. Lang Péter ortopédiai szakorvos fő szakterülete a csípő- és térdprotézis beültetés, illetve SAFE-lézer kezelés ortopédiai betegeken illetve ortopédiai betegségek diagnosztikája és hagyományos kezelése.

Reumatológia:

Dr. Barna Anikó reumatológus szakorvos, fő szakterülete a reumatológiai betegségek diagnosztizálása és konzervatív kezelése. Alkalmazott terápia, hagyományos injekció (szteroid, nem szteroid inj.) mellett, MD orvosi kollagén, hyaluron injekció, Dorn terápia, lézerterápia (safe laser, esztétikai lézer) kinesio tape.

Pszichológia:

Zombori Zsófia pszichológus, szakterülete a koronavírus okozta trauma, a szorongás, kontrollvesztés, életvezetési elakadások, problémák kezelése, betegségek okozta pszichés nehézségek, önismeret, lelki állóképesség erősítése, érzelmileg megterhelő helyzetek, úgymint: gyász, válás, különböző traumák döntési nehézségek kezelése, munkahelyi, családi, párkapcsolati problémák megoldása.

Végezetül néhány közmondással szeretnénk megköszönni, hogy az elmúlt évben is ilyen sokan eljöttek hozzánk és megbíztak Bennünk!

„A betegség az egyik legdemokratikusabb intézmény…senkit sem kímél.” Nemere István

„Gyógyulj meg! Az orvosod nagyszerű ember, de nemcsak rajta múlik, ígérd meg, hogy meggyógyulsz. Izend meg a testednek, a torkodnak és tüdődnek, hogy jöjjenek rendbe. Ők hajlandók lesznek.” Karinthy Frigyes

A FoglaljOrvost 10 éves születésnapi nyereményjátékának keretében többek között a Globe Medical Center értékes szolgáltatáscsomagjai is kisorsolásra kerülnek.

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük