Védekezés a kullancsok ellen

A nyár közeledtével egyre többet beszélünk a kirándulási lehetőségekről, azonban nem szabad elfeledkezni a természetben ránk leselkedő veszélyekről. A kullancsok akár már tavasszal, a jó idő beköszöntével megjelenhetnek, melyek csípésükkel életveszélyes agyvelőgyulladást terjeszthetnek. A betegség ellen létezik védőoltás, azonban azt már a tél végén ajánlott beadatni, mivel több hónapot igényel a védettség kialakulása.

Egyes kullancsok az agyvelőgyulladást okozó vírussal fertőzöttek, így nem minden kullancs okoz betegséget. Azonban, ha természetjárók vagyunk és szabadidőnk java részét kint töltjük, úgy egyik leghatékonyabb védekezési lehetőség a védőoltás beadatása. A védőoltást több alkalommal adja be a szakorvos, majd meghatározott idő után alakul ki a védettség. Ebből kifolyólag ajánlott már tél végén megigényelni a védőoltást, hogy a tavaszra már biztosan védettek legyünk. A fertőzöttségre akkor gyanakodhatunk, ha a csípést követő egy héten belül fejfájás, láz, ízületi fájdalom lép fel. Agyvelő-, és agyhártyagyulladás a betegség 3-4. hetétől alakulhat ki, mely akár idegbénulással, szívizomgyulladással járhat. A betegség szövődménye lehet végtag bénulás, epilepsziás rohamok, valamint szellemi leépülés.

A kullancsok által terjesztett további gyakori megbetegedés a Lyme kór. Legjellemzőbb tünete a csípés környékén kialakult kör, vagy ovális alakú bőrpír, a továbbiakban idegrendszeri tüneteket, izom-, és ízületi fájdalmakat válthat ki. A diagnózis felállítása egyrészt a bőrpír megjelenésével, valamint vérvétel útján igazolt baktérium ellenes antitestek igazolásával történik. Ezt követően antibiotikumos kezelésre kerülhet sor, melyet a szakorvos egyénre szabottan határoz meg.

A védőoltáson túl ajánlott az öltözetünkre is figyelni egy-egy túra alkalmával. A nadrágszár aljára érdemes felhúzni a zoknit, továbbá hosszú ujjú felsőt viselni, nyáron pedig alkalmazhatóak különböző kullancsriasztó szerek. A nap által ért fedetlen testrészeket általában a kullancsok kerülik, így a túrázás után ajánlott minden testhajlatot, fejbőrt átnézni.

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük