Oktogon Medical Center a FoglaljOrvost-on!

Az Oktogon Medical Center ötlete 2017 decemberében fogant meg két olyan szakember fejében, akik évtizedes tapasztalattal rendelkeznek az ágazaton belül. A fókuszpontba már akkor a járóbeteg ellátás került, miután a korábban szerzett ismeretek azt mutatták, hogy a magánegészségügyi fejlesztéseknek komoly jövője van, az állami egészségügy ellátási kapacitása pedig véges, már nem tud kielégíteni minden igényt.

Igyekeztünk egy olyan intézményt kialakítani, ahol az egész család, a legkisebbektől egészen a nagyszülőkig mindenki megtalálja a nekik szükséges orvosi ellátást, méghozzá kulturált körülmények között, modern diagnosztikai eszközökkel, a lehető leggyorsabban.

2018 márciusában fül- orr- gégészeti és bőrgyógyászati szakrendelésekkel indult útjára az Oktogon Medical Center életútja. Korábbi egészségügyi kapcsolatokat és tapasztalatokat felhasználva sikerült nagyon jó orvosokat megnyerni az egyes szakterületekre. Fontos volt a több évtizedes tapasztalat, a kórházi háttér, hogy minden páciens teljeskörű ellátásban részesüljön.

Az egyes szakterületek eszközparkjának kialakításakor nagy figyelmet fordítottunk rá, hogy az úgynevezett népbetegségek, a páciensigények maximálisan ki legyenek szolgálva.

A fül orr gégészeten modern Otopront kezelőegység, siketkabin, audióméter, tympanométer, endoszkópok, a megfelelő kézi eszközök segítik szakorvosaink mindennapos munkáját. Bőrgyógyászati szolgáltatásunkat a modern medicina szerinti lézeres kezelési eszközökkel tettük teljessé. Az általános bőrgyógyászati beavatkozások mellett így lézeres esztétikai kezelésekre is lehetőség van.

Orvosközpontunk gyorsan megtalálta a közös hangnemet a páciensekkel, elmondható már, hogy egyre több a visszajáró beteg, aki már családtagjai egészségét is munkatársaink gondjaira bízza. Ennek következtében hónapról-hónapra nemcsak a páciensek száma, hanem orvosaink száma is gyarapodott. Számos új szakterület jelent meg a szolgáltatási portfóliónkban.

Elérhetővé vált egy éven belül a gasztroenterológia, a kardiológia, a neurológia, a nőgyógyászat, a reumatológia, a pszichiátria és az ultrahang diagnosztika az intézményen belül.

Minden egyes szakterület esetében fontosnak tartjuk a korszerű, jól felszerelt rendelő biztosítását, miközben számunkra nem elegendő az a tudat, hogy egy orvos szakmailag kiemelkedő. Szükséges még a maximális empátia és emberséges hozzáállás a jó légkör kialakításához, ahol a páciens 100 %-ban rábízhatja magát az orvosára.

Mivel 2020 augusztusában szükség volt az új szakterületek befogadására képes intézményi bővítésre, így az Oktogon Medical Center megnyitotta második orvosközpontját is. Az első a 1067 Budapest, Teréz krt. 21. , a második onnan 300 méter távolságban az Oktogon tér 3. szám alatt található.

A nyitást követően, még 2020-ban andrológia, endokrinológia, hematológia, infektológia, gyermek kardiológia és ortopédia szakrendeléseinkre is elkezdtük fogadni az első pácienseket.

Minden általunk képviselt orvosi szakterületet folyamatosan fejlesztünk. Igyekszünk innovatív, modern eszközparkot felvonultatni, korszerű ultrahang diagnosztikai termékeket beszerezni.

Mivel kiemelkedően sok gasztroenterológiai páciensünk van, ezért számukra 2020 óta endoszkópos diagnosztikára (gyomor- és vastagbél tükrözésre), valamint intergasztrikus ballon (gyomorballon) beültetésre is van lehetőség. A gasztroenterológia indikációja miatt helikobakter, laktóz és laktulóz kilégzési teszteket is végzünk.

Kardiológia részlegünk mind a gyermek, mind a felnőtt pácienseink számára teljeskörű vizsgálati felszerelésekkel rendelkezik:

-Nyugalmi EKG

-Terheléses EKG,

-ABPM és

-24 órás holter

-Szív ultrahangos vizsgálat

Szülész-nőgyógyász szakorvosaink az általános nőgyógyászati panaszokon kívül a gyermektervezés és babavárás első pillanatától a szülésig végigkísérik a kismamákat, ezzel számos család boldogságát elősegítve.

2020-ban stratégiai együttműködésre léptünk a Synlab laborral. Számos szakterületünk, fül-orr-gégészet, bőrgyógyászat, urológia, andrológia, nőgyógyászat veszi igénybe az általuk nyújtott szolgáltatásokat. Ezzel a legtöbb egészségügyi panaszra már házon belül képesek vagyunk megoldást találni.

2021-ben is szeretettel várjuk az Oktogon Medical Center orvosközpontjába!

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük