AIP Derm digitális bőrgyógyászat

Mindenkit meggyőz az AIP Derm online klinika bőrgyógyászati vizsgálata, ami ráadásul a legolcsóbb az országban

Mindenkivel előfordult már, hogy a bőrén megjelent valamilyen kiütés, vagy piros folt, de annyira azért nem volt zavaró, hogy azzal orvoshoz forduljon. Általában mindenki rákeni a megszokott családi patikában fellelhető krémjét, és a kiütések szépen lassan eltűnnek.

De mi van akkor, ha nem ez történik?

Mi a családban már több alkalommal is használtuk az AIP Derm-et, és eddig mindig bevált. Mindig jó kenőcsöt, vagy ecsetelőt kaptunk a mesterséges intelligenciával együtt dolgozó orvostól és az EESZT-ből néhány pillanat alatt le is tudtuk tölteni. Persze vannak a szélesebb családi körben olyanok, akik nem igazán bíznak a modern technológiában. A nővérem férje például az okostelefonnal is csak lassan barátkozott meg, pedig az is már a mindennapi életünk része.

Nemrég kiütések jelentek meg a könyökén, amik elkezdtek terjedni és egy idő után látványos, és őszintén megvallva, kicsit ijesztő formát öltöttek. Mondanom sem kell, hogy az otthon található kenőcsök nem működtek és a bőrgyógyászatra kapott időpont is 3 hónappal későbbre szólt.

Ekkor vetettem fel a sógoromnak, hogy kipróbálhatná az AIP Derm-et, mert ott tényleg rövid időn belül várakozás és sorbanállás nélkül kaphat egy diagnózist és kezelési javaslatot. Hosszas győzködés után, meg persze az egyre ijesztőbb kiütések láttán be is adta a derekát. A válasz néhány órán belül meg is érkezett: pikkelysömör. A tájékoztatóban pontosan le volt írva, hogy mi ez, és hogyan kell kezelni. Az EESZT-ben kapott gyógyszert és kenőcsöt is hozzá, amit már másnap ki tudott váltani és el is kezdte a kezelést.

Mondanom sem kell, hogy a gyógyszerek hatottak és ezzel a probléma megoldódott. Ez természetesen nagyon meggyőzően hatott, hiszen alig tízezer forintért 5 órán belül a mesterséges intelligenciával dolgozó orvos megoldotta a problémát a hónapokig tartó hagyományos bőrgyógyászati hercehurca helyett.

Most már azt is elárulhatom, hogy ez a történet igazából nem is a sógoromról, hanem e sorok korábban szkeptikus írójáról szólnak. Az AIP Derm segített abban, hogy kezelni tudjam a betegségemet és nagyon hálás vagyok, hogy rábeszéltek a használatára. Nagyon megérte! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük