Írta: Bodor Anna
Hogyan segíthetünk a gyászolóknak? Mi számít normálisnak egy gyászfolyamat során? Mikor érdemes szakemberhez fordulni? A gyászfolyamatot súlyos társadalmi tabuk övezik, ami miatt a legalapvetőbb kérdésekre sem egyszerű választ találni. Nézzük meg, hogy mire érdemes odafigyelni!
Hogyan forduljak egy gyászolóhoz?
A gyászfolyamat sokfélesége, a halál és a gyász tabusítása, illetve az, hogy nem tudjuk miként segíthetnénk jól a gyászolónak mind olyan tényezők, amelyek visszatarthatnak minket attól, hogy támogatást nyújtsunk. Azonban ez a tendencia hátrányosan hathat a gyászfolyamatra, hiszen a gyászoló számára nagyon fontos, hogy kísérők és közösség vegye körbe, akikre tud támaszkodni, amikor szüksége van erre.
Van egy kép a fejekben azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell gyászolni és ha ettől a sztenderdtől eltér a rendkívül széles skálán mozgó gyászfolyamat, akkor azt ítélkezés vagy megszégyenítés követheti, esetleg hamisan azt hiszik a szerettek, hogy a gyászoló jól van. Ne felejtsük el, hogy a halálhír közlésekor a drámai reakciók helyett nagyon gyakori, hogy valaki higgadt marad és sokáig nem érez semmit. Ennek a hátterében a sokk áll, hiszen a szervezet úgy védekezik az elviselhetetlen fájdalom ellen, hogy kizárja azt. Ez az állapot teljesen normális, amit fontos éreztetni a gyászolóval is.
A közösség figyelő szeme miatt a gyász során nehéz lehet elhagyni a megfelelési kényszert. A gyászolóknak egyszerre kell erősnek tűnni és eltakarni, ha esetleg éppen felszabadultak, örülnek valaminek, enyhült a gyászuk. Nagyon sokat adhatunk, ha a gyászoló segítőjeként ezeket a (sokszor tudatlan) elvárásokat leépítjük magunkban és a gyászfolyamat bármely kifejeződési módjával elfogadóak tudunk lenni.
A gyászfolyamatot sokszor kísérhetik olyan érzések, amelyek társadalmilag elutasítottak. Ezeket fontos, hogy a gyászoló kísérőjeként megértsük és normalizáljuk. A sűrűn előforduló esetek közé tartozik:
- az elszalasztott lehetőségek és a búcsú elmaradása miatt érzett bűntudat
- a csökkent önértékelés, amit gyakran az is táplál, hogy a gyászoló nehezebben végzi el a korábban megszokottnak számító teendőit
- düh, akár idegen emberekkel szemben (például idős emberekre nézve a gyászolónak megfordul a fejében, hogy az elvesztett személy miért nem érhetett meg ilyen szép kort)
- megkönnyebbülés, ami sokszor követi a hosszú ápoláshoz vagy szenvedéshez köthető halálesetet
- a gyászoló nem él meg olyan mély fájdalmat, ami miatt lelkiismeretfurdalás gyötri. Ne felejtsük el, hogy ez a nagy lelki ellenálló képességgel rendelkező ember sajátja is lehet, de előfordulhat, hogy a gyászfolyamat később indul el, amikor a személy már képes elviselni a fájdalmat
- a saját halálunktól való szorongás felébredése. Egy szeretett személy elvesztésének hatására a biztonságos világba vetett hit is megtörik, már a látszata sem tartható fenn annak, hogy balesetek, betegségek és egyéb tragédiák csak másokat érintenek és felszínre törhetnek az alapvető egzisztenciális kérdések
Fontos, hogy a gyászolónak legyen lehetősége beszélni a fenti érzéseiről, gondolatairól is. Abban a környezet tud a leghatékonyabban segíteni azzal, hogy ezeket aktívan, odafigyelően, elfogadóan meghallgatja. Természetesen nem mindegy, hogy a gyászolók közössége mennyire érintett maga is a folyamatban és képes-e megtartani az illető nehéz érzéseit.
Milyen szakaszai vannak a gyásznak?
A gyászfolyamat hagyományos és széles körben ismert modellje a Kübler-Ross féle 5 szakasz:
- tagadás
- düh
- alkudozás
- bánat/ lehangoltság
- elfogadás
A tagadás szakasza tulajdonképpen sokk, amikor a szervezet megóv minket a túlzott érzelmi leterheltségtől. Ebben a szakaszban jellemző, hogy a gyászoló gépiesen elvégzi a temetéssel vagy az örökléssel kapcsolatos teendőket, ezzel is kicsit elterelve a gondolatait. A düh megélése során már érzünk érzelmeket és ezáltal eljutunk az alkudozáshoz, amely a tagadás kifinomultabb változata. A lehangoltság szakasza jellemzően akkor indul el, amikor kezdjük elfogadni a történteket, míg az elfogadás szakaszában már kezd visszatérni az életöröm (akár a szomorúság megmaradása mellett is).
Fontos, hogy ennél már jóval modernebb elméletek is léteznek és ezek a szakaszok inkább arra jók, hogy keretbe helyezhetővé teszik az érzéseket. Nem mindenki megy végig minden szakaszon, a sorrend sem feltétlenül ez és előfordulhatnak ugrások is. Ne felejtsük el, hogy a gyász folyamata minden esetben egyedi, ahogy az eltávozott és a gyászoló is azok.
A gyász hullámait bármilyen kisebb-nagyobb esemény újra felkorbácsolhatja és azok ugyan rövidebb időre, de hasonló intenzitást érhetnek el, mint korábban.
Egy újszerű modell a kettős-folyamat elmélet, amely szerint a gyászoló fókusza két stresszfaktor között váltakozik.
- A veszteségre fókuszálás, amelyen keresztül megélheti a gyásszal és az elvesztett személlyel kapcsolatos érzéseket és emlékeket.
- A helyreállítás-orientáció, ami lehetővé teszi azt, hogy a gyászoló elkezdje kialakítani az elhunyt személy nélküli életét és identitását.
Az idővel arányosan a fókusz egyre inkább a helyreállítás-orientációra terelődik és a gyászoló lassan megtanul együtt élni a veszteségével.
Mikor időszerű szakembert felkeresni?
A kettős-folyamat elmélet szerint a gyászfolyamat akkor válik komplikálttá, ha a két stresszfaktor (vagyis a veszteség és a helyreállítás-orientáció) közül csak az egyik tud érvényesülni. Fontos azonban, hogy a gyászfolyamatok rendkívül különböző módokon folynak le és elsősorban a gyászoló szükségleteitől függ, hogy igényli-e szakember segítségét.
Leginkább abban az esetben javasolt felkeresni egy gyásztanácsadót, gyászkísérő csoportot vagy pszichológust, ha azt érezzük, hogy megrekedtünk a gyászban és segítségre lenne szükségünk, illetve, ha a környezetünk nem tudja megadni azt a segítséget, amire igényünk lenne.
