Amit a limfómáról tudnod kell

Fogyás, fáradékonyság, láz, fájdalmatlan nyirokcsomó duzzanat. Ezek a panaszok kialakulhatnak akár egy vírusfertőzés által is, azonban ha több mint két hét eltelte után is tapasztaljuk őket, mindenképp tanácsos hematológus szakorvoshoz fordulni.

A limfóma a nyirokrendszert érintő daganatos megbetegedés, mely során a nyiroksejtek rosszindulatú elváltozása alakul ki. Kezdetben észlelhető tünetek az éjszakai verejtékezés, láz, hidegrázás, továbbá a nyak, hónalj és ágyék területén megnagyobbodó nyirokcsomók jelennek meg. A kezdeti tüneteket akár vélhetjük influenzának is, így előfordulhat, hogy a szakorvosi diagnózis jóval a betegség kezdete után kerül csak felállításra.

Limfómára akkor gyanakodhatunk, ha a tüneteket több hét elteltével is tapasztaljuk, ez esetben pedig vérvizsgálatra van szükség. A laboratóriumi vizsgálat során a vér alakos elemeinek úgy, mint fehérvérsejt, vörösvértest és vérlemezkék alakját és számát vizsgálják, mely jelentős információt nyújthat a limfóma igazolására. Ezt követően a megduzzadt nyirokcsomóból szövetmintát vesznek, melyet a patológus szakorvos vizsgál.

A biopszia során nyert mintából a patológus megállapítja a betegség meglétét és annak fajtáját, ugyanis a limfómának két típusa is létezik. A Hodgkin limfóma jelemzően a fiatal felnőttkorban alakul ki és típusos tüneteket időz elő. Különbsége abban ál a Non-Hodgkin limfómától, hogy kórosan nagy nyiroksejtek vannak jelen a szervezetben, míg a Non-Hodgkin limfóma esetén a sejtek kóros szaporulata jellemző. Ebből kifolyólag a patológusnak döntő szerepe van a sejtek vizsgálatában, mivel a kezelési tervet célzottan az adott limfóma típus alapján lehet előírni.

Amennyiben több hete fennálló influenzaszerű panaszaid vannak, ne habozz felkeresni egy hematológus szakorvost! A limfóma korai felismerésével nagyban nő a szövődménymentes gyógyulás esélye, a diagnózis mielőbbi felállítása döntő jelentőségű a gyógyulásban.

 

Legyen szó bármilyen panaszról, a FoglaljOrvost segít! Foglalj időpontot szakértő magánorvosokhoz már a kezdődő tünetek esetén!

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük