Magánkórházi születések alakulása

A FoglaljOrvost elkészítette a Központi Statisztikai Hivatal és az intézményi adatközlések alapján a magánkórházi születések számának alakulását a 2019-es évre vetítve.

A tavalyi évben az előző évhez képest 1%-kal kevesebb gyermek született Magyarországon, szám szerint 89.200 gyermek jött világra. A fővárosban dupla ekkora, 2%-os volt a visszaesés a születések számában, 2019-ben kevesebb, mint 15 ezer csecsemő jött világra Budapesten, ami 2016-hoz képest már 8%-os csökkenést mutat. A privát kórházakban a szülések száma tovább növekedett, tavaly minden 7. budapesti újszülött magánklinikán sírt fel először.

Országos viszonylatban nem változtak érdemben az állami és magánintézményi szülések, a 89.200 fős születési szám 2,4%-ban választottak a családok privát intézményt.

Budapesten három kórház várja azon családokat, akik nem csak a terhesség gondozását, hanem a szülést is privát keretek között képzelik el. A két nagyobb múltú intézet, a Maternity Magánklinika, valamint a Róbert Károly Magánkórház nagy szeletet hasít a budapesti szülésekből, sőt utóbbi a hosszú évek fej-fej melletti haladásának vetett véget, 2 év alatt 25%-kal növelte a szülések számát, 2019-ben számuk az 1100-at is meghaladta.

Míg Budapesten a magánszülések aránya 2017-ben 12,5% volt, a tavalyi évben már meghaladta a 14%-ot (14,4%).

Az iparági szereplők által közölt adatok szerint a 14.800 budapesti újszülött több mint 14%-a már nem az államilag finanszírozott rendszerben jött világra, szüleik a bizonytalanságok, a paraszolvencia elkerülése érdekében, vagy anyagi lehetőségeiknek köszönhetően a már rutinos magánkórházakat választották. Az exkluzív környezet, az ellátás megélt színvonala, a családbarát körülmények széles skálán mozognak, 455 ezer és 1,8 millió forint között alakul a szolgáltatás értéke, függően attól, milyen szülést álmodott meg a leendő anya, illetve milyen preferenciák alapján döntenek az intézményről.

[caption id="attachment_1009" align="aligncenter" width="500"] forrás: szolgáltatók weboldala[/caption]

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük