Ki vagyok én? – Dr. Hazay Máté

A FoglaljOrvost felületén szereplő Dr. Hazay Máté nőgyógyász szakorvossal készítettünk interjút. Dr. Hazay Máté az általános nőgyógyászati vizsgálatokon túl várandósgondozást is végez, a szüléshez intézményi hátteret biztosít. Páciensei pozitívan vélekednek róla, főként humánus hozzáállását, magas szintű szakmai tudását emelik ki.

[caption id="attachment_1115" align="aligncenter" width="300"] Dr. Hazay Máté szülész-nőgyógyász szakorvos[/caption]

Miért választotta az orvosi pályát?

Az orvosi pálya Édesanyám révén részben családi hagyomány is, részben a biológiai, kémiai érdeklődésemnek is köszönhető. A gimnázium után nem is volt kérdés, hogy az orvosira jelentkezem!

Miért választotta azt a szakterületet, amelyben praktizál?

Kezdetben az elméleti orvostudományok vonzottak, és mind a mai napig lenyűgöz az emberi test működési folyamatainak a sokszínűsége, izgalmassága. Ez önmagában viszont csak tudomány, a sok szép kémiai képlet mögül hiányoltam az embert és a gyógyítást. Ezt az utat kiváló (szülész)mestereim mutatták meg, akik tanítás nélkül is példát mutattak elhivatottságból, a szakma és a páciensek szeretetéből. Hát, valahogy így lettem szülész-nőgyógyász.

Mi az orvosi pályájának eddigi legmeghatározóbb sikerélménye?

Konkrét esetet nem tudnék kiemelni. A szakmán belül a klasszikus szülészet és a terhespatológia / ultrahang diagnosztika érdekel különösen, sikerélmények is itt szoktak érni. Például, ha egy kezdetben “reménytelennek” tartott kismama, hála a saját kitartásának és az összes szakmai fortély bevetésének végül szépen megszül, pedig az elején én sem hittem volna. :)

Mit vár az idei évtől?

Azt hiszem nem vitás, hogy 2020-ról mindenkinek a koronavírus fog az eszébe jutni. A sok rossz történés mellett azért vannak pozitív változások is, például a digitális gyógyítás, telemedicina fejlődése. Talán ezek az új eszközök a későbbi életünket, az orvos-beteg kommunikációt is egyszerűbbé teszik. (pl. online konzultáció, online receptírás).

Dr. Hazay Máté a Medica Bella Magánrendelőben, Budapesten a XII. kerületben a Fodor utca 71. címen várja pácienseit.

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük