Ki vagyok én? – Dr. Apostol Éva

A FoglaljOrvost kedvelt bőrgyógyász szakorvosával, Dr. Apostol Évával készítettünk interjút. Dr. Apostol Éva a bőrgyógyászaton túl kozmetológiai és szépészeti ellátásokat is nyújt, úgy mint ráncfeltöltés, arcfiatalító IPL technika, dermarolleres kezelés, valamint mélyhámlasztás.

Dr. Apostol Éva bőrgyógyász, kozmetológus és nemigyógyász szakorvos

Miért választotta az orvosi pályát?

6 éves voltam, amikor kivették a mandulámat, pont aznap volt a születésnapom és kaptam egy piros orvosi táskát. Ez meghatározta, hogy ez irányba induljak. Nagyon érdekelt a gyógyítás és az emberekkel való foglalkozás és hogy tudok, illetve szeretnék segíteni rajtuk.

Miért választotta azt a szakterületet, amelyben praktizál?

Gyermekgyógyászat iránt érdeklődtem kezdetben, de harmadévesen nagyon jó gyakorlatvezetőt kaptunk bőrgyógyászatból és beleszerettem ebbe a szakba.

Mi az orvosi pályájának eddigi legmeghatározóbb sikerélménye?

A pacientúrám, a Betegeim. Az, hogy nagyon sok Betegemmel szinte baráti kapcsolat alakult, hozzám fordulnak nemcsak a bőrgyógyászati problémáikkal és igyekszem Nekik segíteni. Összefoglalva, az emberi kapcsolatok az én legmeghatározóbb sikerélményem.

Mit vár az idei évtől?

Először is a legfontosabb, hogy egészségben vissza tudjunk térni a napi munkához. Újra tudjak gyógyítani nyugalomban. Folytatni tudjam az elkezdett kezeléseket, szépészeti beavatkozásokat.

Dr. Apostol két helyszínen is várja pácienseit, a Broadway Orvosi Centrumban (Budapest VI. kerület, Nagymező út 21.) és a magánrendelőjében (Budapest II. kerület, Községház út 12.). Továbbá videós és telefonos konzultációt is lehet a doktornőhöz foglalni.

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük