Néha mindenki szokott rágódni, de nem mindegy, hogy ez milyen gyakran és milyen intenzitással történik. Nézzük meg, hogy hogyan működik a rumináció, van-e pozitív hatása és hogyan függ össze a mentális egészséggel.

Mi az a rágódás?

Habár a rágódás egy olyan kifejezés, amit a hétköznapokban is gyakran használunk, nem biztos, hogy tisztában vagyunk ennek a szónak a pontos tartalmával. A rágódáshoz – vagy más néven a ruminációhoz – jellemzően negatív érzelmek kapcsolódnak és olyan, az énre koncentráló gondolatokat értünk alatta, amelyek ismétlődőek, a múltbeli eseményekhez/ kudarcokhoz kötődnek, rugalmatlanok és stresszt okoznak (amely a szimpatikus idegrendszer fokozott működésében is tetten érhető). Fontos, hogy a rágódás önmagában nem tekinthető mentális betegségek, viszont sokféle pszichológiai probléma kísérő tünete lehet.

A rágódást általában olyan helyzetek váltják ki, amelyek egy kudarc által rávilágítanak a hiányosságainkra és a vélt, illetve valós énünk közötti eltérés vezet ahhoz, hogy a negatív érzelmi állapot állandósul és gondolatban mindig újra és újra visszatérünk a múltbeli eseményekhez.

Vannak olyan elméletek (például a válaszstílus elmélet), amely vonásként (vagyis általánosságban, többféle helyzetben jellemző tulajdonságként) tekint a ruminációra, míg más megközelítések (például a cél-elérés elmélet) csupán állapotként határozzák meg a rágódást. Léteznek olyan álláspontok is, amelyek vonásként és állapotként is el tudják képzelni a ruminálást, ilyen például az érzelemszabályozás folyamatmodell.

Vannak olyan helyzetek, amikor a rágódás könnyebben jelentkezik. Ilyen például:

• ha fáradtak vagy idegesek vagyunk
• kora reggel, illetve késő este
• ha rossz hangulatban vagyunk
• ha fájdalmat érzünk
• vagy ha gondolatban elkalandozunk

A különböző modellek abban is nagy eltérést mutathatnak, hogy mit határoznak meg a rágódás okaként. Rágódást kiváltó tényező lehet belső vagy külső ok, például a depresszív hangulat, a kudarcélmény, a vágyott cél és a jelenlegi állapot közötti távolság vagy valamilyen negatív érzelmi élmény.

A mi lett volna, ha… gondolkodás

A kutatási eredmények szerint a „mi lett volna, ha…” gondolkodás jelentős szerepet játszik abban, hogy valakire jellemző-e a rágódás. A „mi lett volna, ha…” gondolatok a múltbeli alternatív utakkal kapcsolatosak.

Már mindenkivel előfordul, hogy elmélázott a múlt történésein és kevesen vannak, akikben egy csepp megbánás sincs a múlttal kapcsolatban. „Mi lett volna, ha több energiát fektetek a tanulásba?” „Mi lett volna, ha többet utazom, amikor lehetőségem volt rá?” „Mi lett volna, ha végül egy másik kapcsolatnál vagy karrierútnál állapodok meg?” Ezek olyan kérdések, amelyek a történelem során már rengeteg ember fejében megfordultak és az időnkénti előbukkanásuk teljesen természetes. A „mi lett volna, ha…” gondolkodás olyan hétköznapi kifejezéseinkben is előfordul, mint: „Ha egy pár perccel korábban elindulok, nem késtem volna le a buszt.” vagy „Ha a másik úton jöttem volna, most nem ülnék itt a dugóban”.

A „mi lett volna, ha…” gondolkodásnak két típusát különböztetjük meg:

• emelkedő: erről a típusról akkor beszélhetünk, ha a gondolataink arra irányulnak, hogy hogyan alakulhattak volna jobban a múltbeli események. Ez a forma jellemzően negatív érzelmekkel jár együtt.
• csökkenő: ez a változat akkor jelenik meg, ha inkább azon töprengünk, hogy a múltbeli történések hogyan alakulhattak volna rosszabbul és jellemzően megkönnyebbülést érzünk, hogy nem így történt.

A rágódás lehet pozitív hatással is az életemre?

A rágódást magyarázó elméletek közül a legtöbb úgy gondolja, hogy a rágódás tudatos (vagy legalábbis tudatos folyamatként indult) viselkedés. A rágódás elkezdése mögött sokszor az az elképzelés áll, hogy a ruminálás hasznos, általa akarjuk feldolgozni a történteket, önreflexiót gyakorolni vagy tanulni a hibáinkból. Ez a kezdetben tudatos kognitív stratégia később automatikussá vállhat és generalizálódhat különböző helyzetekre. Fontos, hogy a rumináció valóban betöltheti ezeket a funkciókat, de fontos megkülönböztetni a rágódás hasznos és káros formáit.

A reflektív töprengés egy szándékos befelé fordulás, amikor a személy csökkenti saját depresszív tüneteit és megoldásokat keres, amely kontrollérzetet ad. A ruminációnak ezen formája valóban segítheti a gyógyulást és a feldolgozást, és jellemző rá, hogy csak egy formája a kognitív stratégiáknak, amelyeket a kiegyensúlyozott használat jellemez.

A tépelődés során szintén befelé fordulás történik, de a személy passzívan foglalkozik a jelen és a célállapot közötti szakadékkal, illetve a negatív érzéseivel. Kontrollveszteség jellemzi ezt az állapotot, amely nagyon gyakran megjelenik az alkalmazott kognitív stratégiák között.

A rágódás alapvetően egy természetes folyamat, amely akkor válik problémássá, ha:

• nem alkalmazunk mellette más kognitív stratégiákat (például átkeretezést)
• nagyon gyakran, intenzíven és hosszan ruminálunk

A rágódás és a pszichopatológiák

A rágódás és a mentális problémák kapcsolata még egy kutatott terület, de az eddigi eredmények arra mutatnak, hogy a ruminálás összefüggést mutat például a depresszióval, a szorongással, a kényszeres zavarral, a poszttraumás stresszzavarral, a személyiségzavarokkal, a skizofréniával, a pszichotikus zavarokkal, az evészavarral és a szerhasználattal is. Mivel a rágódásnak komoly szerepe van a tartós stressz kialakulásában a testi betegségek létrejöttéhez is hozzájárul (például a kardiovaszkuláris megbetegedésekhez vagy a gyulladásos bélbetegséghez)

Fontos, hogy a rumináció pontos szerepe és működése ezekben a problémákban egyelőre nem egyértelmű és minden betegség esetén másféle módon jelenhet meg és hathat.

Nézzük meg a depresszió példáján keresztül, hogy a rumináció milyen mechanizmusokon keresztül befolyásolja a tüneteket. A rágódás például érvényesül a negatív érzelmekben és gondolkodásban, amelyek egyébként is a depresszió tünetei közé tartoznak, akadályozhatja a hatékony problémamegoldást és a hangulatjavító tevékenységekbe való bekapcsolódást, valamint megjelenhet az érzelmektől való félelem is.

A társas kapcsolódást az is nehezítheti, hogy a ruminálás következtében feszültek lesznek a kapcsolatok, vagy éppen a személy körül élők is bekapcsolódnak a rágódásba (ilyenkor beszélünk ko-ruminációról).