Sporttal a krónikus betegség ellen

A sportolás egészségmegőrző szerepe köztudott, azonban kevesebb szó esik róla, hogy a krónikus betegségek megelőzésében is kiemelt jelentőségű. Az ülő életmód következtében mozgásrendszeri panaszok, elhízás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata fokozottan emelkedik. A fizikai aktivitás növelése az immunrendszer ellenálló képességére pozitívan hat, továbbá számos betegség kialakulásának megelőzésében működik közre.

Sportolás közben nő a szívfrekvencia száma, tágulnak a légutak, csökken a véralvadási készség, továbbá a fokozott izommunka jellemző. Ezen tényezők elősegítik a sejtek regenerációját, a betegségek elleni védekezőképesség fokozását.

Az elhízáshoz gyakran társul érelmeszesedés, mely fokozott kockázatot jelent a vérrög, érszűkület kialakulására. A túlsúly gyakran inzulinrezisztenciát von maga után, mely elősegíti a II. típusú cukorbetegség kialakulását. Cukorbetegség esetén gyakoriak az érbetegségek, az idegbántalom hatására gyakran alakulnak ki fekélyek. A fekély krónikus seb, súlyos esetben akár amputációhoz is vezethet.

Nyáron számos sportolási lehetőség áll rendelkezésünkre, akár kinti, vagy benti mozgásforma mellett választhatunk. Jó idő esetén ajánlott a friss levegőn gyakorlatokat végezni, amennyiben ülő munkát végzünk, úgy minden nap ajánlott legalább fél óra intenzív testmozgás. Az úszás kiválóan erősíti a hátizmokat, így a pihenéssel egybekötött strandolás is megfelelő alkalmat nyújt a testmozgáshoz.

Az ősz közeledtével használjuk ki a jó időt, részesítsük előnyben a szabadban végezhető sportokat! A rendszeres testmozgással hozzájárulunk egészségünk megőrzéséhez, így a krónikus betegségek megelőzéséhez.

 

Időpontot foglalok magánorvoshoz!
Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük